(Színháztechnikai Fórum, 1978/4.)
SZÍNHÁZ
A színház, mint kiemelt, mesterséges tér meghatározása a színházon kívüli tér által
A “Mesterséges Tér”
Kétfajta szélsőséges álláspontot ismerünk a mesterséges tér meghatározására. Az európai gondokodásmód a mesterséges teret a tér azon darabjaként határozza meg, melyet szerkezeteinkkel a térből kihasítunk; elkülönítünk. A keleti - az előbbivel szemben - a mesterséges teret a tér azon darabjának tekinti, melyet a tér körülvesz. A kettő közötti legszembetűnőbb különbség, hogy az európai meghatározás lemond a mozgások által létrehozott mesterséges térről, vagyis statikus szemléletének következtében nem képes követni a mesterséges terek expanzióját. Könnyenbelátható, hogy a keleti definíció segítségével a mobil mesterséges tereket (tárgyak, emberek, űrhajók, búvárok, repülők, tengeralattjárók, stb.) , valamint ezek viszonyát a térhez könnyen meghatározhatjuk. Hiszen a meghatározás logikáját követve a térnek mindazon része, melyen keresztül, vagy benne a mesterséges tér (térgyak, emberek tb.) áthaladt, illetve mozgása közben magára hagyott, mesterséges térnek tekinthető. vagyis a mesterséges terek állandó és gyors változásban vannak. A továbbiakban tehát, mesterséges térről beszélve mindig és csakis a keleti meghatározás szerintit érthetjük.
A “Kiemelt Mesterséges Tér”
Színház csak mesterséges térben keletkezhet, hozható létre. Hiszen a színház kezdetének pillanatában - a fentieket átgondolva - a tér mesterséges térré változott. A mesterséges térbeniség azonban még nem elégséges feltétele a színháznak. Ahho, hogy a mesterséges tér egy darabja színházzá váljon, kiemelt mesterséges térré kell átalakulnia. Ezen kiemelés két, egyenként és önmagában elégséges feltétel kielégítése útján jöhet létre:
- egy ember vagy embercsoport elhatározott szándékával, hogy egy adott mesterséges térrész, illetve a bennefoglaltak megfigyelőjévé, nézőjévé válik;- egy ember vagy embercsoport elhatározásával, hogy egy adott, mesterséges térrészben színházat csinál.
Mindkét esetben a színház (a mesterséges tér kiemeltségének) időtartama korlátozott, és csakis a cselekvés kifejtésének időtartama alatt érvényes. (Mindegy, hogy ez idő alatt a kiemelt mesterséges teret éppen operának, Globe-nak, Epidaurosznak, utcának, bediuin falunka stb. nevezzük.) A két feltétel kielégítése nem minősíti a színházat, tahát nem a progresszív, új utakat kereső, totális, kegyetlen színház megvalósításának feltételei. Nem is óhajtunk hasonló minőségi meghatározásokat felállítani, hiszen, ha csak a színháznak nevezett akciók - vagyis a kiemelt mesterséges térrészek - helyét és történésük idejét változtatjuk, ugyanakkor az akciónak új meg új, szinte végtelen sok értelme, hatása, jelentése lesz. Eddig még nem vettük figyelembe, hogy a színház létrejöttének két alapfeltétele közül mindkettő egyszerre is megvalósulhat, ezzel a befolyásoló tényezők egy újabb sorozata is belép: a nézők, megfigyelők végtelen egyéni különbözősége. Célunk pedig éppen az, hogy a színház l ehetőségeit, legalábbis egy szempontból, (pl. téri szempontból) közel végtelenné tegyük.
A “Színházon Kívüli Tér”
Ha elfogadjuk, hogy a mesterséges tér állandó expanzióban van, azt is el kell fogadnunk, hogy a színház lehetőségeinek száma is állandóan növekszik. Ha e lehetőségeknek nem akarunk határt szabni, úgy a jövőbeni színházat nem kijelölnünk, kigondolnunk, megjósolnunk kell, hiszen ezzel önkéntelenül is korlátokat állítunk fel. A végtelen lehetőségeket csak úgy tudjuk biztosítani, ha kijelöljük a színházon kívülit akár térben, akár időben. Ezzel tulajdonképpen mindent, ami nem színház, egyetlen helyre koncentrálunk, mely állandó. Más szóval leromboljuk az expanzió útjából a korlátokat, megszabadítjuk a meghatározás kötöttségeitől. Képzeljük magunk elé egy fél citrom héját. Kívül sárga, belül fehér. Ha kifordítjuk, a sárga rész belülre kerül, vagyis bezárjuk a kívült; a fehér pedig kívülre, vagyis végtelenné tettük a belült, legalábbis a világ félcitromjai szempontjából. A formális logika szabályait ugyanily módon követve, mindez elvégezhető egy szníházépülettel is. (Lehetőleg egy jól ismert típussal, hogy minél jobban reprezentálja akciónk célját.) Tehát a kifordítás révén a színház épület külső homlokzata belülre kerül, vagyis bezárjuk, meghatározzuk az egyetlen színházon kívüli teret; kívülre kerülnek a páholysorok, a földszinti zsöllye, a szípad, vagyis végtelenné tesszük a színházi belsőt, ezzel végtelen lehetőséget biztosítunk a kiemelt mesterséges terek, a színház létezésének.
Nemzetközi Színházszövetség pályázata, 1977