Sasvári Edit: Kulcshelyzet (Rajk László szamizdat munkáiról)
"Ahhoz, hogy az ember egy utópiát minden részletében gondosan megtervezzen és felépítsen, s hogy megóvhassa azt a tökéletlen világ rontó hatásaitól, bizonyos térbeli elkülönülés szükségeltetik." Az idézet Borys Groys A földalatti mint utópia címû tanulmányából való, és a sztálini idõk metróépítésérõl szól, "amely elõször tette lehetõvé az égnek a pokolba való átvezetését, illetve a két szféra szintézisének megvalósítását." A fejedelmien kialakított metró szépségeiben ugyan nem igen volt idõ gyönyörködni, mivel az emberek csak közönséges közlekedési eszköznek tekintették, ebbõl kifolyólag az építtetõkön kívül talán senkiben nem merült fel a gondolat, hogy mindez valójában a kommunista jövõ városának grandiózus tervezete. Idõben és térben kissé távolabb egy magyar építész az utópia egyetlen megmaradt felszíni "bástyáját", az autonóm gondolkodás és a természetes emberi szükségletek kielégítésének zavartalan helyét így írja le: "Az egyetlen mesterséges tér - ma - a reterát, ahol önmagad lehetsz. WC-n lenni: "Kulcshelyzet".
A diktatúrákban a földalatti élet-tér a nonkomformizmus metafórája is. Az ide való bejutás egyik közlekedoeszköze a szamizdat volt. Rajk László mind építészként, mind a "tiltott irodalom" terjesztõjeként otthonosan mozgott ebben a világban. Rajk az építészet felõl érkezõ sokoldalú egyéniségek sorába tartozik, akik hosszabb-rövidebb ideig nem csupán tanult szakmájukat mûvelték, hanem áteveztek a mûvészet más területeire is. Magyarországon, az idõsebb és a fiatalabb generáció körében sokan nem pusztán kalandként élték meg a képzõmûvészettel való találkozást, hanem pályájukat is elhagyták miatta. (többek között Erdély Miklós, a magyar újavantgárd egyik vezéregyénisége, Gáyor Tibor, a fiatalabbak közül a nemrégiben elhunyt Szalai Tibor, akik éppen építészeti tudásukkal adtak új impulzusokat a képzõmûvészetnek). Mások, mint Rajk László is, vagy Bachman Gábor képzõmûvészeti, filmes és színházi tapasztalataikat visszaforgatva ösztönözték szakmájuk megújulását.
A hetvenes évek elején egy frissen végzett, ambíciókkal teli építésznek nem volt könnyû a pályán elindulnia. Az óriási méreteket öltõ lakástermelés áttért a tömeggyártásra, a szûk skálán mozgó típustervek maguk is "tervezõgyárakban" készültek, amelyek még a legnagyobb jóindulattal sem hasonlítottak a szellemi mûhelyekhez. Azok az építészek, akik nem csatlakoztak le a hatalmi elvárásoknak megfelelõ reprezentációs igények mellé, vagy nem voltak hajlandók a kényszerpálya szorításában élni, automatikusan fordultak az építészeti utópiák, és a vizuális mûvészetek felé. A történelem során ez bizonyos periódusokban visszatérõ jelenség. A XVIII. század végén a francia utópikus építészet, az 1910-20-as években az orosz konstruktivisták mozgalma, vagy Magyarországon a 80-as években megszületõ dekonstruktivista építészet a forradalmak percepciójára és utópia-képére épült. A kényszerû tétlenség, de egyben a készülõdés idoszakai voltak ezek. A tervek álomképek maradtak, szándékosan nem kerültek megvalósításra, és ez felszabadította a hagyományos építészeti folyamatban korlátok közé szorított alkotói fantáziát. Rajk László kitérõjét is részben saját kényszerhelyzete okozta, másrészt annak a robbanás-szerû változásnak a vonzereje, amely a világ képzõmûvészetében a 60-as években bekövetkezett. Az avantgárd értelmiséggel való kapcsolata során maga is tapasztalhatta, hogy a képzõmûvészet kánon-rendszere egyik-pillanatról a másikra végérvényesen megszûnt, és elsõként kínált hatékony alternatívát a társmûvészetek reformjához.
Rajk a hetvenes évek végétõl többek között Háy Ágnessel, az Inconnu csoport tagjaival és Nóvé Bélával az AB Kiadó szamizdatjait illusztrálta, de önálló mûveket, többnyire képregényeket is készített. A szamizdat kiadók szerény infrastruktúrája nem tette lehetõvé a perfekt technikai megoldásokat, de a tiltott gyümölcs ízét mégsem rontotta el a szemlátomást gyenge kivitelezést. A szitanyomás - amely a gépelt, stencilezett példányok után jelentõs technológiai elõrelépésnek számított -, valójában a pop-art találmánya. A szerigráfia felszámolta az egyediség uralmát, és mindenki számára könnyedén hozzáférhetõvé tette a mûvészetet. A hõskorszakban a szamizdat esztétikai megjelenésnél fontosabb volt a szövegek sokszorosítása és a közönséghez való gyors eljuttatása - a lényeg a gondolat, és nem a kép volt. A késõbbiek során, talán akkor, amikor a második nyilvánosság bekapcsolódott a második gazdaságba, már jogos igényként merültek fel a könyv természetének és rendeltetésének vizuális szempontjai is.
Kép és szöveg kölcsönhatásában az illusztráció vagy passzív kísérõ, vagy a szöveg értelmezését segíti. Rajk munkáit tekintve fõként az utóbbi dominált. A könyvborítók tervezése a szamizdatoknál különösen izgalmas feladatot jelentett. A nonkonform politikai tanulmányok, vagy szilencium alatt lévõ szépirodalmi mûvek tömör, lényegre törõ összefoglalása hasonló arzenált kívánt meg a tervezõtõl, mint amivel maguk a mûvek rendelkeztek. A cél vizuálisan sem volt más, mint a rendszer lerombolása és hamisságainak felmutatása. Tamás Gáspár Miklós: A szem és a kéz. Bevezetés a politikába, (1983), Szász Béla: Minden kényszer nélkül, (1984), Haraszti Miklós: A cenzúra esztétikája, (1986), vagy Dalos György 1985 címû mûveinek borítótervei és illusztrációi Rajk László legismertebb munkái közé tartoznak.
A szamizdat-kiadás a könyvesztétikai szempontokon túl akarva akaratlanul újraélesztette a propagandisztikus mûvészet progresszív hagyományait. Visszaadta annak a kassáki gondolatnak a presztizsét, amely szerint az alkalmazott mûvészetek bizonyos vállfajai agitatív és társadalomformáló erõvel bírnak, "harci eszközök", "kérdõ-és felkiáltó jelek" "irányt jelzõ póznák" lehetnek. A 70-es, 80-as évek második nyilvánosságában azonban nem épült fel a politikai retorikával adekvát vizuális jelrendszer, mert a politizáló ellenzék igyekezett elkerülni az intézményesülésnek és a mozgalmi jellegû szervezodésnek a látszatát is. A tervezõ munkájában a kommunista ikonográfia ízekre szedése és az egyéni jelteremtés kapott szerepet, amely nem egy esetben jó adag humorral és iróniával párosult.
Az AB Kiadónál megjelent képregények, a "Lichtensteini berepülés veszélyes" és a "Kulcshelyzet"Rajk László önálló munkái. A populáris képregényt a 60-as években Roy Lichtenstein fedezte fel a mûvészet számára, akit elbûvölt a banális sztorik ártatlan optimizmusa. Rajk egy sajátosan közép-kelet-európai értelmezésben követi a pop-art klasszikus normáit. Egy adott kultúra agresszív, és ennélfogva elítélendõ megnyilvánulásait veszi célba, történetei azonban nem fikciók, hanem hétköznapian valóságosak. Átveszi az amerikai képregények tipikus elemeit, a hangutánzó effektusokat, a mondatfelhõket, amelyekben egyfajta szociális kritika jegyében szublimálódnak a heves érzelmek és féktelen szenvedélyek. Nehéz elképzelni, hogy Tarzan, vagy Minnie egér szájából olyan kijelentések elhangozhatnának, mint: "Mindinkább csapdába esik az építész. Arról, hogy szerepe megváltozott, nem vesz tudomást.". vagy "A kultúrotthon rendszer megjavítására szervezett bizottság eszébe jutott az az õrült ötlet, hogy a bicikli azért nem megy, mert a kultúrotthonok nem jók." Rajk láthatatlan figurái egy triviális retorika és egy kommersz képi világ ellenében harcolnak, hõseit védelmezõn a mûvészet történetébõl ismert mûvek, vagy sorsfordító történelmi események toposzaiba rejti. A tükör metafórára épülõ Kulcshelyzet Rajk vécé-filozófiája. A vécén "levés" és a tükör paradigmájával a 80-as évek értelmiségének identitását igyekszik meghatározni. A vécé a meditáció és a rejtõzködés színtere, zárt erõtér. A vécé erõd, amit el kell foglalni, és meg kell védeni. Harcolni kell érte. A vécé egyszemélyes trónus, ahol egyedül csak mi uralkodunk a saját gondolatainkon. A vécé szálka a hatalom szemében. A türelem szakítópróbája. (Fõként, ha a zárt vízrendszertõl független saját infrastruktúrával rendelkezõ budiról van szó). A vécé az önazonosság és önmegismerés szimbóluma, hasonlatos a tükörhöz. Az egyetlen dolog, amit csak tükörben láthatunk, az önmagunk. Rajk László szamizdat munkái különleges helyet foglalnak el nemcsak saját életmûvében, hanem az illegális kiadói tevékenység történetében is. E mostani válogatás részben a Kádár-korszak sokak számára rejtett dimenzióiból ad ízelítõt, részben pedig adalékokkal szolgál egy sokoldalú mûvész pályájához