▼

Matisse élete alkonyán, amikor már ágyából is alig tudott kikelni, az őt provance-i házában meglátogató barátjának valami olyasmit mondott: nem értem, hogy miért vásárolnak az emberek festményeket. Semmi mást nem kellene csinálniuk, mint vágni egy kívánságuknak megfelelő méretű és alakú nyílást a falban, aztán nézni a kint egy szeletét.

A Collegium Hungaricum ablakai a homlokza külső síkjához képest mélyen ülnek. Vörös színű, néha másfél méter szélességű, tölcsérszerű káváik perspektivikus képkeretet adnak az ablaknyílás által kivágott bécsi (látvány) szeletnek. Az épület homlokzata elé, attól különböző távolságra kifeszített kábelek a kivágott képet tovább tagolják, szeletelik. A belső szemlélő ha megmozdul, az ablak előtt fel s alá járkál, a különböző síkokban lévő kábelek egymáshoz és a kivágott látványhoz képest elmozdulnak, vagyis az ablak által keretezett képet dinamizálják. A kifeszített kábelek az épületen kívülieknek szinte láthatatlanok, oly vékonyak.

Az épület tölcséreivel megmutatja, hogy képeket akar befogadni. Befelé is láthatsz, de a bentlévőt mégis előnyben részesíti, mert csak ő előtte tárja fel a feszítőkábelek adta pókhálószerű finom vonalak dinamikáját és rezgésszerű zenéjét.